Eladó vállalkozás:

Eladó asztalosipari tevékenységgel foglalkozó, jól működő és nyereséges vállalkozás rendezett könyveléssel, Kft-vel együtt, vagy nélküle.

Több mint 20 évnyi tapasztalat egy olyan technológiában, amit nem tanítanak, oktatnak a nagy nyilvánosság előtt. Többnyire, a gyártók által megadott technológiai leírások alapján saját tapasztalat útján lehet szert tenni a tudásra.
Magyarországon megközelítőleg 5-6 cég foglalkozik 100%-ban az akril anyagok megmunkálásával. Ezen tudás átadásával jelentős piaci előny szerezhető. Ezt a referenciamunkák is alátámasztják, hogy olyan magas színvonalú helyekre is sikerült bejutni, ahol ezen tudások alkalmazásával tudtunk érvényesülni és magas színvonalat képviselni.

Miért eladó, ha jól működik és profitot termel?
Az elmúlt években emberek ezreinek adott örömet, értéket a rengeteg tetszetős munkafelület.
Átadom a lehetőséget másoknak,akik most ebben érzik otthon magukat, én kihoztam magamból a legtöbbet ezen a területen, eddig tudtam ezt jó szívvel csinálni. Most úgy érzem a spiritualitás útján járva, azaz a nem kézzel fogható világban fogok további értéket teremteni.

———

Az akril kompozit anyag, amely bauxitércből, alumínium-hidroxidból és akrilpolimerből áll.
Felhasználási területek: közösségforgalmi mosdók, magánkonyhák, laborok, steril helyiségek, recepciós pultok, falburkolatok, kórházi mosdók, orvosi rendelők, stb.

Bővebb leírás az akrilról: http://akrilkonyha.hu/akril/

Az eladási ár tartalmazza:
– 20 év szakmai tapasztalaton alapuló gyártástechnológiát, ismeretanyagot
– egyedi megoldásokat
– kapcsolati rendszert, partnerlistát, állandó megrendelők elérhetőségét
– 2 bejáratott honlapot, telefonszámmal
– a megmunkáláshoz tartozó gépeket, szerszámokat, eszközöket
– késztermékeket, bemutatódarabokat
– raktárkészletet
– betanítást a gyakorlatban

Bővebben az eladásról:
http://akrilkonyha.hu/tovabbi-adatok/

——————————————————————

Eladás ár részét képezik részletesebben leírva:

gyártástechnológia, ismeretanyagok:
– tervezés
– összeépítés, illesztések, szerkezetek
– tisztítás, ragasztás előkészítés, ragasztási megoldások
– ragasztás, szorítás
– csiszolás, polírozás
– anyag teherbírási, toldási, táblásítási tapasztalatok
– látszatmentes ragasztások “titkai”

egyedi megoldások:
– vízzáró szegélyek kialakítása, mosdógyártás, hajlítás
– csepegtetőbemarások, leeresztő kialakítások

kapcsolati rendszer, partnerlista, állandó megrendelők:
– anyagbeszerzések és bérmunkák, szerviz tapasztalatok
– együttműködő személyek és vállalkozások
– visszatérő megrendelők
– ajánlások utáni megrendelések átirányítása
– beajánlás a fentiekhez és elérhetőségeik

2db bejáratott honlap: http://akril.hu/ ; http://akrilkonyha.hu/
– ide tartozik 2 db domain név, a honlap és a tárhely is
– a találati listán az akril és akril márkanevek, illetve akril konyhalapok, munkalapok keresési feltételekre TOP találatok!
Keresésekre a találatok:
akril munkalapok – 4. találat
kerrock munkalapok – 2. találat
ÁDH munkalapok 2. találat
– igény esetén a honlapon feltüntetett telefonszámot átfutási idővel

gépek, szerszámok, eszközök:
– asztali körfűrész
– kézi kisgépek
– kéziszerszámok
– munkához szükséges eszközök, kiegészítők, alkatrészek
(pillanatszorítók, marókések, körfűrészlapok, adagolók, keverőedények, sablonok, munkapadok, bakok, speciális eszközök)

késztermékek, bemutatódarabok:
– mintadarabok, bemutatódarabok hordozható méretben
– kiállítási céllal készült használható, egyedi mosdópultok

raktárkészlet:
– egész táblák több színben, mintázatban
– gyári és egyedi készítésű mosdók és mosogatók medencék
– maradék lapok többféle méretben
– csiszolóanyagok, csiszolópapírok, fogyóeszközök, pót- és kopóalkatrészek, ragasztók, tömítőanyagok, csomagolóanyagok, leeresztők, szifonok

betanítás:
– az átadott tudásanyag bemutatása és átadása gyakorlatban
– folyamatban lévő munkáknál segítségnyújtás és részvétel
– egyes összetettebb folyamatok begyakorlása, segítése

Elérhetőség:
http://akrilkonyha.hu/elerhetoseg/

Maga a technológia eladási ára kitermelhető, 2-3 fős csapat akár fél éves projektjével.

Eladási árat személyes vagy telefonos beszélgetés után tudok megküldeni, amiben további részletek vannak könyvelési anyagokkal, ingóságokkal kapcsolatban.